NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?

A legkisebb Bocs(i) 2018.06.19.

Eltűntem kicsit, nem azért mert itthon vagyunk. Bármilyen jó kórházban is van az ember, azért az, hogy a terét és az idejét egy ágy köti le, az mentálisan elég megterhelő.

Olívia 3700 grammal született pénteken, 3380-nal jöttünk el ma.
Pedig ezerrel nyomtuk meg nyomjuk a kajálást, de valamiért - nem is értem miért ? a természet azt találta ki, hogy várjon az a gyerek pár napot, mire kajához jut.

Császárral született. Hogy miért? Nem én ragaszkodtam hozzá.
Azért volt császár, mert Szonja (az első) simán született a 37. hét végén, kb. 1 nap közös küzdés után, 2880 grammal.
Larával ugyanaz az orvos úgy döntött, hogy neki se megyünk.
Több oka volt erre, a legfőbb az, hogy a 38. héten 4200 grammra saccolták és hogy jelét sem mutatta hogy indulna kifele.


Azt mondta, tökéletes a gyerek, ekkor és ekkor bejössz, nem várunk tovább.
Így is lett. Nem tudtam akkor még annyi mindent én se a dolgokról, a hüvelyflórán áthaladás fontosságáról, immunitás kialakulásáról, semmiről.
Így harmadik gyereknél pedig már ezzel is indultunk, nem is akartam vitatkozni.
Larának sincs semmi baja, nem beteges, sőt, bomba egészségnek örvend.

Olívia tehát a maga szempontjából tökéletesen zavartalan terhesség volt, semmi fizikai panaszom nem volt.
Persze, néha fájt a derekam, amikor nyomott valamit, de ez volt kb. a max.
Végig tudtam aludni, enni, mindent, nem volt egy görcs, egy vérzés, amiről sokan panaszkodnak, semmi.
Pedig aztán durva stresszhatások értek novembertől (2 hónapos terhesség) egészen majdnem a születéséig.
Azokról majd máskor.

Az, hogy tudja az ember, hogy pontosan mikor születik a kisbabája, jó is meg elég futurisztikus is.


Senki nem szeret feküdni ébren egy műtőasztalon, még akkor sem ha a vége mindenképpen jó. smiley


Én tele voltam félelmekkel.
A műtét maga, pedig már volt ugye egy, önmagában is para, aztán hogy felsír, hogy megvan-e mindene, egészséges-e, szerintem mindenkiben felmerül, hát még bennem, aki aztán tolta a stresszhormonokat.
Hogy fogok boldogulni, 3 gyerek, munka, itt nincs ‘szabi’ meg ‘táppénz’ meg mittomén.
Milyen lesz a sebem, fogok-e tudni felállni, egyáltalán a gerincbeszúrás után nem fogok-e lebénulni, Oliviát hogy készítsem fel, hogy bizony jönni fog, ha akar, ha nem - na ezeken volt időm gondolkozni egészen június 15.-ig, a kiírt időpontig, aztán meg a napján, az előkészítés 2 órája alatt.

Aztán minden rendben volt. MINDEN.
Anyaszült meztelenül, egy lepedőbe csavarva, a lábamon mentem be, nagyon izgultam, ‘színjózanul’ szúrtak derékba, majd feküdtem rá arra a keskeny asztalra a nagy és világos műtőben (Laránál emlékeim szerint kaptam valami lónyugtatót), aztán egyszercsak elzsibbadtam szépen melltől lefelé.


Gyors volt és csendes, mert az volt a doktorral a megállapodásunk, hogy nem lesz beszéd amíg megszületik, ez nekem fontos volt.
Nagyon profik voltak. A műtőlámpa visszatükröződő karimájában próbáltam leskelődni.
Amikor kiemelték, az volt a legdurvább érzés. Elöl tapadó méhlepényen volt, aztán ő a magzatburokban, magzatvízzel egyszerre, mindez biztosan volt 5 kiló akkor hirtelen.
Annyit éreztem, hogy a gerincem fekve kiegyenesedik és a testem könnyűvé válik.
Nagyon durva volt.

Aztán felsírt, jobban mondva felORDÍTOTT, hát nem gyenge kiscica hang volt.

10/10-es apgarral született, makkegészségesen.
Mindene tökéletes.
Aznap azért egy részem megnyugodott.
Megcsináltuk.

Pár óra múlva már oldalra feküdtem, aztán felültem az ágyon.
Nem is volt rossz. Laránál sokkal durvább volt, ez most olyan volt mint Szonjánál, az ember érzi hogy történt ott valami, de nem volt dráma.
Annyi hogy a hasam akkora volt, mintha még mindig benne lenne valaki. 
Simán lezuhanyoztam és aludni is tudtam egészen 1-ig, amikor behozták hogy nem bírnak vele, mert ordít. Persze, éhes.
Tej meg majd valamikor majd, 48-72 óra, majd ha felfogja a rendszer, hogy a méhlepény nincs és feltolhatja a prolaktint.
Kinél mennyi a reakcióidő.
Persze persze, előtej az elég.
Kinek? Egy hangyának? Nem egy éhes vércsének! surprise

Úgyhogy jöttek a következő parák.


Szép lesz-e? Első nap úgy nézett ki, mint aki előző nap jól bepiázott, vörös volt az egész gyerek és duzzadt az arca.
Fogom-e ugyanúgy szeretni mint Larát meg Szonját?
Beindul-e a tejem? Mindenkire ráhoztam a pánikot, pedig még 24 óra se telt el, hogy NINCS TEJEM
Mert ő meg közben konkrétan szétrágta a mellemet...


Á, nem fáj, csak amióta itthon vagyok, meztelen felsőtesttel tudok csak járkálni, elég vicces, ahogy így próbálok kontrollt tartani mindenek felett
De lett tej is most, a 3. napra.
Minden stimmel. Olívia nyugodt, alszik, biztonságban érzi magát. Itt szuszog a picike testével, annyira ÉDES. angel

A testem kissé megviselt, de minden nappal egy hónappal kevesebb terhesnek látszom.

Az eddig picinek tűnő Lara most hatalmas gyereknek látszik!

 

Mondhatjuk, hogy nagy szerencsénk volt. Minden viszonylag ideálisan alakult... de azért azzal is tisztában vagyok, hogy ezt nagy részben magamnak is köszönöhetem.

Egy korábbi cikkben már kitértem rá, miket tehet az ember gyermeke egészségéért, amelynek szerves része az a bizonyos első 9 hónap is.

Kérlek titeket, továbbra is keressetek bátran tanácsért, ahogy módomban áll, válaszolni fogok mindenkinek!

 

Addig is olvasgassátok a korábbi cikkeket:

https://bocsiviki.hu/hu/blog

Iratkozz fel hírlevelünkre,

ha tetszenek az írásaim és szeretnél értesülni a legfrisebb cikkeim megjelenéséről és hasznos információkról.

Kosár

Összesen $0.0

Megrendelés

Bezárás